"Isten ott lakik, ahová beengedik"
Pont Fm, júl. 12 szombat 16:30 és más...
2008-07-14 / Ágnes a hétvégét ismét a Pázmándi próbaterem-klub-bunkerben töltötte többedmagával, na és persze munkával, miközben július 12-én szombaton délután fél 5-kor került adásba a Pont Fm rockrádió telefonos interjúja. A rövid beszélgetés alatt Ágnes megerősítette, amint az a Művészetek Palotájában is elhangzott, hogy a szeptemberi új album lemezbemutató koncertje 2008 október 31-én lesz a Petőfi Csarnokban! Erről természetesen majd bővebben írunk... Megtudtuk többek között azt is, hogy Ágnes a sajátján kívül más lemezeken is dolgozik, jelenleg a Wackor (rock-newmetál) zenekar új lemezén ének-produceri minőségben. Az új Wackor album felvételi és mastering-hangmérnöke, csakúgy mint Ágnes lemezén, Szabó Viktor, az Ágnes-zenekar gitárosa, akivel főhősünk évek óta együtt dolgozik, valamint stúdió-műhelyük is közös. Ágnes, munka közben nagyon kemény és ez alól még a Wackor legények sem kivételek. Annyira megdolgoztatta az énekfelvételek alatt a gitáros/énekes frontember Mikit, hogy már csak egy ostor hiányzott a kézből (őt a Müpa koncerten ott lévők láthatták-hallhatták gitározni). Ágnes maximalizmusa jellemzően kiütközik, vagy teljes odaadással csinál valamit, vagy nem vállalja el a feladatot. Wackorék esetében sikerült elérni a feszültségpont maximumát (nehezítő körülmény, hogy még jó barátok is), de egyöntetűen mindenki szerint megérte. Sőt, bőven megérte! A szív- és betonszaggató végeredmény még az idén megjelenik. (+ ők is lesznek a Pecsában az Ágnes-koncertnapon). Mindezekről még később bővebben írunk.
Cool Tv, ma 17.00!
2008-07-07 / Ahogy korábban írtuk, ma, azaz július 7-én hétfőn 17.00-kor a Cool Tv Vakáció című élő műsorában vendégeskedik Ágnes. Szeretettel várunk a képernyő elé.
Mindkét új lemez a shopban!
2008-07-04 / Tőlünk, a weboldal shopjából is elérhető a Titkaid című EP és a Férfiszóval album! Postaköltség-kímélő megoldásként viszont csak ajánlani tudjuk, hogy látogassatok el egy Media Markt vagy Saturn áruházba és keressétek a cd-polcokon vagy hangerővel az eladókon, de talán leginkább a Líra & Lant könyv és zeneáruház hálózat üzleteiben érdeklődjetek, melyek országszerte elérhetőek és benne Ágnes új kiadványai is.
Hamarosan jönnek a Müpában készült koncertfotók...
2008-07-04 / Még egy kis türelmet kérünk, és frissül a galéria. Köszönjük a megértést.
Ágnes újra a Cool-on!
2008-07-04 / Július 7-én hétfőn 17.00-kor Cool Live, benne Ágnes. A Cool Tv élő adásában az eddigi cool-szereplésekhez képest valamivel hosszabb, 15 perces beszélgetést láthatunk Ágnessel a most megjelent lemezekről, zenékről. Ajánljuk ezt is szeretettel. Hamarosan jövünk friss hírekkel...
júl.3 01.00- Lánchíd rádió (FM 100.3) ismétlés.
2008-07-03 / Júl. 3-án, éjjel 01.00-kor ismétli a Lánchíd rádió (FM 100.3) a szerda esti Vendégváró élő műsort. Bizse Ferenc vendége Ágnes, közel két órán keresztül! Bátor és őszinte beszélgetés. Szeretettel ajánljuk. Lánchíd rádió, FM 100.3, 2008 július 3. csütörtök, 01.00-02.45.
LÁNCHÍD JUNIOR - Júl. 2. szerda 20.00-21.45!
2008-06-28 / A Lánchíd rádió (FM 100.3) jövőhét szerda esti élő műsorában a műsorvezető Bizse Ferenc vendége Ágnes lesz, közel két órán keresztül! Hm. Ez nem semmi, de főleg kíváncsivá tesz minket, nektek pedig nyugodt szívvel ajánljuk. Lánchíd rádió, FM 100.3, Lánchíd Junior, 2008 július 2. szerda, 20.00-21.45.
Doór Zoltán Ágnessel beszélgetett, a rádió rögzítette.
2008-06-28 / Megkaptuk a Rákosmente /Rádió 17/ Ágnes-interjúját, amelyben Doór Zoltán "kalauz" vezeti a hallgató füleket. Megfelelő tömörítés után itt az oldalon is meghallgatható lesz a több mint két órás nagyértékű és mély beszélgetés!
Juventus rádió- Helyesbítés!
2008-06-27 / Ezekben a percekben tudtuk meg, hogy a Várkonyi Attila beszélgetése Ágnessel mégsem holnap lesz. Nagy valószínűséggel egy héttel később, azaz jövő szombaton. Mindez azért, mert túl rövid idő, csupán 5 perc, állt volna rendelkezésre a műsorból a beszélgetéshez. A Juventus rádió valamint Ágnes, és mi is egyaránt úgy gondoljuk, hogy ennél sokkal többet érdemel a dolog. Lássuk be, jobb ez így mindannyiunknak, meg persze azt is, hogy Ágnes bizony nem az a "pár-perces" kategória:). Na akkor a következő Sztársávban...
Jún.28 szombat, reggel 10.00, Juventus rádió!
2008-06-27 / A Juventus rádió Sztársáv című élő műsorának holnap reggeli adásában vendégeskedik Ágnes! Aki kérdez: Várkonyi Attila. Juventus rádió, Sztársáv, 2008.06.28 szombat 10.00. Szeretettel ajánljuk.
Danubius tegnap, két lángelme ha találkozik...
2008-06-27 / Köszönjük a reagálásokat a tegnapi Jáksó műsorral kapcsolatban. Nincs is annál nagyobb öröm egy alkotó számára, ha szavai értő fülekre találnak. És még a műsorvezető számára is igazi felüdülés volt megtapasztalni az Ágnes-jelenséget.(-főleg ha belegondolunk, hány éve tart már ez a műsor, minden egyes nap! Mi mindent kellett ezalatt végighallgatnia, kibírnia ép ésszel Jáksó Lacinak? naponta! A zenékről nem is beszélve. Hű:) Mindannyiunk örömére egy lelkes Ágnes-zenekari tag rögzítette az adást, sőt még meg is vágta (a rettenet-zenéket mellőzve:), így 90%, hogy feltesszük ide. Csak Ágnes még leellenőrzi, és ha rámondja az áment, akkor meghallgatható lesz itt az oldalon. A közeljövőben még lesz néhány fontos "előfordulása" Ágnesnek, amik közül előre ajánljuk a jövőhét szerdai élő műsort a Lánchíd rádióban! Itt 2 óra hosszú beszélgetést hallhattok Ágnessel élőben, este 8-tól. (Lánchíd rádió, júl. 02, 20.00-22.00)
Hülyeség az abszolúton. Danubius Jáksó Hot 20, jún. 26 csütörtök, 18.00!
2008-06-26 / Ember legyen a talpán aki érti, vagy kultúrember a fején, és akkor tényleg érti. Történelmi pillanatoknak lehetünk fültanúi a Danubius rádió 26-a csütörtök esti Jáksó adásában, ugyanis Jáksó László vendége, sőt bátran ideírjuk: beszélgetőtársa, Ágnes lesz, méghozzá most először! A hülyéskedés rendkívül magas foka ez kérem, nyelvtani bravúrokkal, mögöttes tartalmakkal, a „komolyan vett hülyeség” műfajában. Minden megtörténhet a két lángelme között. Még a házasság is:). Danubius rádió, Jáksó Hot 20, 2008 06 26 csütörtök 18.00. A legkomolyabban ajánljuk!
Cool tv, ma 14.00 és 15.00 között!
2008-06-19 / Ágnes ma, jún. 19-én a Cool tv élő adásában látható valamikor 14.00 és 15.00 között.(hamarosan jönnek a fotók a próbákról, a Müpa koncertről. Türelem, Lippich Tom már dolgozik rajta:)
Cool tv.
2008-06-18 / Holnap, jún.19-én 14.00 és 15.00 óra között Ágnes a Cool tv élő adásába látogat. Percre pontosan nem tudjuk megmondani mikor, mert mi sem tudjuk, de még Ágnes sem. hm. Ilyen ez:)
Ma 18.00!
2008-06-18 / A Rádió 17 (FM 96.8) nagyon komoly riporterének nagyon komoly interjúja Ágnessel ma újra adásba kerül! Doór Zoltán szerkesztő-műsorvezető tegnap nem mindennapi beszélgetésbe kezdett Ágnessel az élő adásban, ami egy óra hosszúra lett tervezve, de több lett. Így a szerkesztőség az élő műsor után marasztalta Ágnest, hogy folytatódjon a beszélgetés, természetesen mikrofon előtt, és így rögzítésre került további másfél órás interjú. Az ebből készült műsort, többször is leadja a közszolgálati jellegű médium. Jún.20-án pénteken éjjel 01.00 órakor, 21-én szombaton 16.00-kor, 24-én jövő hét kedden 22.00-kor. Az érzékeny témákat is érintő, igazi mélyinterjú ma, jún. 18-án 18.00-kor hallható az FM 96.8 Rádió 17 műsorában. Online: www.rakosmenteradio.hu
2008-06-17 / Ágnest ma 2008.06.17-én hallhatjátok nyilatkozni 15 órától egy órás portréműsorban, a múltról, a jelenről, a koncertről, és a jövőről, az új kislemezről és az új köntösben újra kiadott József Attila/Férfiszóval lemezről. Tovább
Fórum!
2008-06-17 / Megnyitottuk a fórumot. A fenti baloldali menüsorban találjátok, és rákattintva részletesen a kategóriákat, amiken belül Ti is indíthattok újabb és újabb témákat. Regisztrálj, barátkozz, beszélgess, véleményezz, szólj hozzá, válaszolj, kérdezz, cserélj eszmét vagy telefonszámot:), indíts témát, tegyél hozzá, és közben érezd magad otthon. Legyünk többen!
MÜPA - Ágnes koncert. Hála és köszönet.
2008-06-17 / Sikeresen zárult a vasárnapi teltházas koncert és az azt követő másfél órás dedikálás a Művészetek Palotájában. Köszönjük a részvételt. Köszönjük a reagálásokat, a sok sok levelet (Ágnes mindegyiket elolvasta már!), a szeretetet, az "együtt sírást" és a közös örömöt, a közös éneklést, a nyitott szíveteket az új dalok befogadására (ettől Ágnes biztos meggyógyul:),a sok sok taps-zenét, a hosszú türelmet a dedikáláson, és a csodát, amihez Ti is hozzájárultatok. (Mindjárt visszajövünk friss hírekkel...) Addig is hála és köszönet.
Jún. 14 szombat, 18.00-19.00-ig!
2008-06-11 / Semmiről nem marad le aki nem hallgatta a tegnap esti Klubrádiós adást, ugyanis a rádió megismétli a műsort június 14-én szombaton, 18.00 órakor. Igazi csemege ez számunkra, hiszen egy teljes óra Ágnes dalokkal, beszélgetéssel, és premierrel! A műsorban Bencsik Gyula műsovezető beszélget Ágnessel, a vasárnapi koncertről, az új kislemezről, és az ezzel egy napon újra megjelenő József Attila lemezről, ami új borítással, immáron Férfiszóval címmel lesz elérhető országszerte. Továbbá szintén itt, a Basszus című műsorban debütált tegnap este Ágnes és Bery Ari gyönyörű duettje, a Titkaid Minden Nap című ballada, a hétfőn megjelenő új kislemezről! Amolyan hamisítatlan Ágnes-féle hidegkirázós gyönyörűség. Klubrádió, jún. 14 szombat, 18.00!
Ma este!
2008-06-10 / Most tudtuk meg, hogy a Klubrádióban ma este, a Göczey Zsuzsa által szerkesztett "nyitott fülű zenészekről, nyitott fülű hallgatóknak" szóló Basszus című élő műsorban Ágnes vendégeskedése közben biztos, hogy elhangzik egy újabb dal a jövőhét hétfőn megjelenő Titkaid című kislemezről! Nagyon kíváncsian ülünk azokon a tűkön.