"Isten ott lakik, ahová beengedik"
Vissza a hirek listához

"Ma így nevezem: TISZTELET" - Advent második hetére, olvasóinknak-hallgatóinknak szeretettel.

"CHARLIE CHAPLIN: AZ ÖNSZERETET" címen a korábban itt megjelent írást lecseréltük, méghozzá az eredeti művet újrafordítva! Így ez számunkra és Ágnes számára is sokkal elfogadhatóbb és igazabb. - Neki még a címe is gyanús volt, de ráadásul az is kiderült, hogy semmi nem támasztja alá, hogy Chaplin írta!!! Ugyanúgy, ahogy pl. Ágnes: Születésnapodra című versét nem József Attila írta, hanem Ágnes (ez viszont bizonyított, sőt!!!:), a tévhitek ha elindulnak… elég egy felületes, felkészületlen félművelt (ez a legrosszabb) ember, aki sosem látta/hallotta az eredeti művet, vagy sosem látta az eseményt amiről véleménye, megoszthatnékja meg még a jó ég tudja mije viszont van. Már csak egy jó táptalaj kell, mint pl. az internet, és indul a nem valós, az igaztalan, jobb szóval élve a hazugságáradat. És ez árt. Sőt, Ágnes szerint mérgező! No és ez az internet hibája? Vagy a neveletlen társadalomé, minden felelősségtől teljes mértékben mentes emberé? Hm. - Az eredeti szöveghez fordulva máris világossá váltak gyanús sorok, mint pl. hogy a "szenvedés megóv", holott az eredeti műben a "szenvedés figyelmeztet", és ez Ágnes szerint nagyon nem mindegy! Ő ezekre a dolgokra nagyon érzékeny, ráadásul valamiféle régmúlt igényességgel, és szerencsére nincs vele egyedül. Van egy-két barátja (nem sok), akik hasonló késztetést éreznek a dolgok utánajárására. Pintér Zoltánnak köszönjük a fordítást, Ágnesnek a korrektúrát, s így az írást, amit tehát kizárólag itt lehet olvasni nálunk, és tartalma tényleg tükrözi annak az írásnak a tartalmát, ami Chaplin 70. születésnapján elhangzott!

"AHOGY SZERETNI KEZDTEM MAGAM" – CHARLIE CHAPLINNEK TULAJDONÍTOTT VERS
-


Ahogy szeretni kezdtem magam, úgy találtam, hogy a kín és szenvedés csupán figyelmeztető jelei annak, hogy saját igazságaim ellenében élek. Ma már tudom, hogy ez: HITELESSÉG.

Ahogy szeretni kezdtem magam, megértettem, mennyire bántom azt, akire próbáltam rákényszeríteni kívánságaimat, habár tudtam, sem az idő nem volt megfelelő, sem az illető nem volt érett rá, még akkor sem, ha az illető én voltam. Ma így nevezem: TISZTELET.

Ahogy szeretni kezdtem magam, nem sóvárogtam többé másfajta élet után, és felfogtam, hogy köröttem minden arra szólít fel, hogy fejlődjek. Ma így nevezem: ÉRETTSÉG.

Ahogy szeretni kezdtem magam, megértettem, hogy minden helyzetben jó helyen vagyok a megfelelő időben, és minden a lehető legmegfelelőbb pillanatban történik. Így nyugodt lettem. Ma így nevezem: ÖNBIZALOM.

Ahogy szeretni kezdtem magam, nem raboltam többé a saját időmet, és nem szőttem többé óriási terveket a jövőre nézve. Ma már csak azt teszem, ami örömet és boldogságot okoz, amit szeretek, és ami vígaszt nyújt szívemnek, s mindezt a magam módján, a magam ritmusában teszem. Ma így nevezem: EGYSZERŰSÉG.

Ahogy szeretni kezdtem magam, megszabadultam mindentől, ami nem jó az egészségemnek; ételektől, emberektől, dolgoktól, helyzetektől, s mindattól ami lehúzott és eltávolított magamtól. Először egészséges egoizmusnak neveztem ezt a viselkedést. Ma már tudom, hogy ez: AZ ÖNVALÓ SZERETETE.

Ahogy szeretni kezdtem magam, felhagytam azzal, hogy mindig igazam legyen, és azóta egyre ritkábban tévedek. Mára rájöttem, hogy ez: ÖNMÉRSÉKLET.

Ahogy szeretni kezdtem magam, felhagytam azzal, hogy a múltban éljek és a jövőmért aggódjak. Most már csak a jelenben élek, ahol MINDEN történik. Ma megélem napjaimat, és úgy nevezem, hogy: BETELJESÜLÉS.

Ahogy szeretni kezdtem magam, rájöttem, hogy az eszem megzavarhat és beteggé tehet. De mihelyt a szívemhez kötöttem az eszem, értékes szövetségesemmé vált. Ma ezt a kapcsolatot így nevezem: A SZÍV BÖLCSESSÉGE.

Nem kell többé félnünk az önmagunkkal vagy másokkal folytatott vitáktól, szembesítésektől vagy problémáktól. Még a csillagok is összeütköznek, és az ütközésből új világok születnek. Ma már tudom, hogy ez az: ÉLET.