"Isten ott lakik, ahová beengedik"
Vissza a hirek listához

Ágnes is énekel az FSCO újévi koncertjén. Kísérlet, csak vájtfülüeknek.

Január 8-án Ágnes az FSCO vendégeként két új dalát fogja előadni a zenekarral úgy, ahogy azokat Ágnes-koncerten biztosan nem halljuk majd. Erről biztosított minket, ahogy tegnap egy internetes rádió élő adásában nyilatkozta: "ez nagyon más, ez bitang jazz". A Free Style Chamber Orchestra egy 15 tagú zenekar, újévi koncertjük a budapesti Nádor teremben lesz január 8-án, ahol találkozik a jazz, a népzene és a kamarazene meg Az Ágnes. A zenekar alapítója, a zongorista Nagy János, számos elismerése mellett olyan vezető jazz zenészekkel játszott már együtt mint Al diMeola, Alex Acuna, David Murray, Dave Samuels vagy Dewey Redman.

>> A dalszerző-énekes Ágnes és az FSCO tagjai "többkoncertes" közös
>> múlttal rendelkeznek, hiszen a zenekar vonósai és Nagy János az utóbbi
>> időben rendszeres résztvevői a karizmatikus előadó erősen spirituális
>> koncertjeinek. Ágnes híressé vált "Férfiszóval" (József Attila) lemeze
>> nyomán minden bizonnyal korszakalkotó új dupla albumának dalait rögzítette az
>> idén, melyeket Radnóti verseire írt. Az akusztikus, dinamikus és néhol finoman
>> jazzbe hajló hangszerelésű lemezen az FSCO tagjai közül Nagy János zongorajátéka és Kalmus
>> Felícián csellójátéka szinte végig jelen van. A lemez 2010
>> márciusában jelenik meg "A Lélek Aljából" címmel, de január 8-án a
>> Nádor teremben két új dalt is hallhatunk róla, ám ezen az estén az
>> Ágnes-szerzemények kíméletlenül FSCO-köntösbe öltöznek, a lemezen majd hallható eredeti dalokhoz képest felismerhetetlenül. Nagyon jazz, nagyon kisérleti, csak bátraknak.:) Az est vendégei még: Gereben Zita és Szerényi Béla tekerőlant művész. 2010 01 08, 19:30, Vakok Intézete - Nádor terem,
1146 Budapest, XIV. kerület, Ajtósi Dürer sor 39.